Bemutatkozás
Bánfai Erika Kozmetika
Bánfai Erika kozmetikus és hajgyógyász vagyok több éves tapasztalattal. 2004 – 2007-ig Magyarországon Sopronban dolgoztam, majd ezt követően Bécs belváros szívében az 1 kerületi Interhaar Institutban, ahol már továbbképeztem magam haj és fejbőr specialistának, hajgyógyásznak. 2019-ben megnyitottam saját vállalkozásomat. Exkluzív, zavartalan környezetben, személyre szabott klasszikus és luxus kozmetikai kezelésekre, szeretettel várom régi és új szépülni vágyó vendégeimet.
Nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy felkészülten a legnagyobb szakértelemmel, professzionális szolgáltatásokkal és udvarias kiszolgálással álljak vendégeim szolgálatára. Kizárólag professzionális termékekkel és magas hatóanyagú ampullákkal dolgozom kezeléseim során.
Számomra nagyon fontos a szakmában a minöség, amit folyamatos továbbképzésekkel szinten tartok és fejlesztek. Fontosnak tartom a vendégeim kívül szépüljenek belül, feltöltödjenek. Egyénileg foglalkozom a vendégeimmel nyugodt, tiszta, kellemes környezetben. A másik fö specialitásom a hajgyógyászat.
A trichológia olyan tudomány, amely akkor tud igazán értékeset alkotni,ha öszetett kutatást folytat a biokémia a bőrgyógyászat, a toxikológia, a gyógyszerkutatás és a mikrobiológia területén is. Mindegyik szakterület tudása kell egy olyan termékhez, mely tökéletesen tiszteletben tartja a fiziológiát, a bőr egészséges szerkezetét, a biokémiai egyensúlyt. A trichológia tehát nem egy független tudomány a többi között, hiszen folyamatos támogatásra van szükség a társtudományoktól, hogy azok eredményeinek egyesítésével képes legyen létrehozni tudományos tapasztalatok és a mindennapi igény találkozását. A modern trichológia nem ismer határokat a kutatások ösztönzésében és az eredmények szintetizálásában, hogy kielégíthesse az emberek egyre növekvö igényét termékei és eljárásai iránt. A haj- és fejbőrproblémákkal küszködök nyugodtan rábízhatják tehát magukat a trichológusra és azok tapasztalatára, akik a megfelelö eljárások során kifogástalanul alkalmazni tudják a legmodernebb trichológiai termékeket is.
Több mint 45 éve annak, hogy az Orising trichológusai mindig a kornak megfelelö leghaladóbb tudományos eredmények segítségével, hosszú kísérletsorozatokban, szigorú ellenörzés mellett fejleszik az újabb és újabb termékeket. Az elégedett felhasználok ennek gyümölcsét élvezik viágszerte.
2007 óta foglalkozom hajhullás, fejbör és egyéb hajproblémákkal. Ha haj -börproblémája van keressen bizalommal. Személyes analízis után személyre szabott kozmetikai kezelést állítok össze,lehetöseg van otthoni vagy szalon kezelésre ápolásra. Specialitásom: hajhullás, hajritkulás, zsíros haj,száraz festett sérült haj, alopeciák kezelése. Szeretettel várom minden kedves régi és új vendégemet!
SZERETETTEL VÁROM KOZMETIKAI STÚDIÓMBAN!
Továbbképzések
- Ausbildung zur Laserschutzbeauftragten für Low-Level
- Anwendungsbereiche am 23.03.2009 Wirtschaftskammer Wien
- Haut-und Haarpraktiker 3 gesunde Lebensführung 2011 Seminar Ernstbrunn
- Haut-Haarpraktiker 1 Haut 2011 Seminar Ernstbrunn
- Haar 2012 Seminar Ernstbrunn
- Trichológia 1. 2016 Budapest
- Trichológia 2. 2017 Budapest
- Ránckezelés és folthalványítás Solanie 2019 Sopron
- Solanie Mesopeptid Börfiatalítás 2019 Sopron
- Malu Wilz sminktanfolyam 2019
- Polarisierte mikroskopische Trichologie 2019
- Továbbképzés / Budapest 2019 Dr. Andrea Marliani
- Továbbképzés Cremenherstellung Wien IKOS Ganzheitskosmetik 2020